Múlt döntései

Néha az ember elgondolkozik azon, hogy mit tett, milyen helyzetekben hogyan cselekedett, illetve nem tett meg. Minden következmény mögött van egy ok, amit meglepő módon, nem mindig tudunk visszafejteni, vagy éppen értjük az okot, de nem éppen igazodunk el rajta. A múlt kihat a jelenre és biztos, hogy a jövőbe is lesz beleszólása, mert a múlt cselekedetei apró impulzusok, amik rajtunk, emlékekben, nyomot hagynak.

Talán nem egyszer feltettük a kérdést, "hogy történhetett?" vagy az egyszerű "miért?". Ha az élet egy hullámvasút akkor nagyon biztonságos kocsikban ülünk, mert amilyen fordulatos, biztos, hogy a felénél kisiklanánk. De pont ezért szép.

A kedvenc szituációm, amikor minden az ember nyakába omlik, próbára téve strapabíróságát. Persze ezt adott pillanatban nem mondom, mert hogy is esne jól egy nagy megterhelés. De a végén, amikor már az ember csak visszatekint, csak annyit mond: "igen, ezt is megéltem."

Az életembe sok minden történt, változások, mely a túlélés ösztönét hozták ki belölem. Azt mondhatom, lehet, hogy nem mindig döntöttem jó. Bár térjünk ki a jó döntésre.

Mi a jó döntés? Ami neked a legjobb. És ha ez másnak rossz? Akkor önző vagy? Nem. Nem lehet mindenkinek jót tenni egyszerre. Ha a fél világot ellátod pénzel, a másik fele irigykedni fog, hogy miért nem kaptak. Ha a szegényeken segítesz, akkor a gazdagokat szegényíted, esetleg a normális réteg viszonylatban szegény lesz. Akkor visszatérnék a "ami neked a legjobb" mondatra. A legjobb döntés az ami a lehetőségek és a tudásunkhoz mérten a legjobbat döntsük, az adott pillanatban.

Folytatva. Lehet, hogy nem mindig döntöttem jól, de nem szerintem. Egy döntésbe több tényező közrejátszik. Ilyen például a múlt. Egy indok, amiért tettünk. De a döntésbe beleszól még egy apró tényező is. A kedvünk. Igen, ha mérgesek vagyunk, akkor olyat tehetünk, amit késöbb megbánunk. Ha meg félénkek, akkor nem teszünk semmit. Hogy védekezhetünk egy olyan apró tényező ellen, ami ennyire befolyásol egy döntést. A válasz nem egyszerű téma.

Vannak olyan szituációk, amikor a félelem (vagy más emoció) miatt nem láttuk gondolataink végét. Akkor nem a mi agyunkkal kell gondolkodni, illetve teljesen másik végről. Külső szemlélőként. Ez majdnem lehetetlen, de ha képes vagy a tükörbe nézni és teljesen másképp nézni, akkor rájössz a miértekre, okokra. Ilyenkor nem más leszel, hanem az emociókat zártad ki magadból és a belső maszk nélküli éned mondja ki véleményét külső szemlélőként.

Aki tud a múlton változtatni megteszi, aki nem az elfogadja, aki egyikbe se esik, akkor meg sorolja be magát valamelyikbe.:) Zárásképp, egy kedvenc szám vége TR-tól:

"if i could start again
a million miles away
i would keep myself
i would find a way"

A megnyugvás lépései

Felkelek. Kinyitom a szemem és lassan kimászok az ágyból. Egy gyors nagy csésze tea és közben a hőmérőt, a kinti felkelő napos kertet figyelem. Most összeszedem magam és meg se állok. Meg se állok a rendszerezés és végiggondolás végéig. A csésze félig üres, de a maradékot már célomnak nekilodulva állok neki. Nincs hideg, se meleg, de fel kell öltözni.

A cipőt bekötöm, felkapom a kabátot és ezzel teljesen kész az elmémnek. Az elmémnek, mely nyugalmat akar magának, hogy maximumon pörögve megnyugodjon.

A kapun kilépek, a fülhallgató a fülembe, megállok a csendes utca közepén és elnézek a távolba. A távolba, ami valójában nincs is messze. Nagyjából 3 perc.

Még egy gyors séta bemelegítésnek, START gomb a mérőn benyomva és mehet a menet. Elkezdek futni. Futni, amit a hideg miatt nem tehettem. Futni magamért, a nyugalomért és a megszokott egyensúlyért.

Hihetetlen, hogy kb. 1 óra futás mit képes okozni. Agresszió levezetni. Átgondolni dolgokat és tisztán, külsőként nézve megoldani, rendszerezni. Belevetni magunkat a jövőbe és elemezni Mr. Alfát.

Minden egyes lépés közelebb hoz megoldásokhoz, célokhoz, melyet elfeledtünk vagy éppen reménytelennek hittünk teljes végkimerülésbe.

A futás számomra, nem sport, edzés, persze az is, de leginkább az elmém megnyugtatója. Az agyam sokkal több oxigént kap, a véráramlás is gyorsabb. Tökéletes környezet a célhoz. A tudat két részre oszlik. Egy kis része a zenét és annak ritmusát figyeli, míg a nagyobbik rész kioldódik és átadja magát a tiszta görcsnélküli logikának.

A futás közepénél az eső elkezd esni, de nem zavaróan, kellemesen. Nem ázik el az ember, de érzi, hogy az arca mégis vizesebb lesz. Futás, jó zene, csepergő eső és az elme. Ezek biztos utat mutatnak a megnyugvás lépéseihez.

Visszaérve levetem magamról a vízes ruhákat, melyek jelzik, hogy tényleg kifutottam magam. A szervezet lefáradt, de ekkor nem kell más, mint egy jó zuhany vagy fürdő. A test is megnyugszik, az elme is visszakerül a normál szintbe. Kilépve akár egy komoly hívő, megtisztultan és fitten a napnak jön ki az ember. Ha egyedül van az ember szerintem ennél jobbat nem tud csinálni. Ha igen, akkor tegyen úgy. Nekem ennyi elég.

Karc a tükrön

"...életünket adták egy olyan elfeledtnek hitt szóért: Becsület." Hallható Az Utolsó Szamuráj című film elején, amely az első másodpercekben már egy olyan kritikát mond a mai napi világról, amely fölött már nem siklik el az ember. "elfeledt szó"? Hiszem ma is beszélünk róla, egy általános dolog. Igen, ez igaz, de a szó mögött rejlő tartalom a mai életben teljesen megváltozott.

Egy munkatársammal beszélgettem erről-arról. Rájöttem, hogy nem érdekli a másik nem, mármint őt, férfi egyedet abszolúte nem zavarja, hogy megbánt egy nőnemű embert. Ez engem például zavarna, karc lenne a tükrömön.

Ezzel felvezettem e bejegyzésem modeljét és témáját. Saját Becsületünk a saját elképzelésem szerint olyan mint egy tükör. Bele lehet nézni és magunkat látjuk. Amennyiben teszünk valami erkölcstelent kapunk egy karcot. Ez így viccesen hangozhat, de a végére teljesen érthető lesz.

Egy karc nem karc. A keret mellett még elfér. Aztán jön még egy... de még mindig szép és jó. Aztán még egy...még egy...még egy...és így tovább, ameddig már annyira karcos lesz, hogy keresheted magad a tükörben. Így legegyszerűbb az, ha igyekszünk a tükröt megvédeni. Persze, mint mindennek megvan a hátulütöje, erről késöbb.

De mi van ha van egy karcom, de én azt el szeretném tüntetni? Hát lehetőség megvan, de tenni is kell hozzá és mint a Bizalom, a Becsület se adja magát könnyen. Egy olyan tettel kiváltható, ami nagyságrendekkel nagyobb tett a karcnál. Vegyük úgy, hogy olyan tett kell, ami képes felolvasztani a karcos üveget és a folyékony üveg elterülni tisztán. Ehhez sok hő kell.

Kitérnék ez előbb említett hátulütőre. Arra, hogy ez hozhat paradoxokat. Olyat, hogy igyekszel, de elsiklasz olyan dolgok felett, ami vagy tudatlanság vagy figyelmetlenség okozta. Ekkor az ember bekerül egy kör közepére és csak nehezen hozza ki magát onnan karc nélkül, de semmisem lehetetlen.

A tükör egy érdekes dolog, amit valahogy általánosnak veszünk, de mégis mennyit mutat. Mindig saját magunkat. Mit szoktak mondani, ha egy tükör eltörik?

Az élet egy golyó

Elméleti síkon lehetséges. Talán nem is, hanem elnyújtva egy kapszula. Lehet az is hogy konkáv részek vannak benne és sarkos. A lényeg, hogy a személyiségűnknek megfelelő formája van és egymás mellett vagyunk, miközben a talajsík hol ugrál, hol ő is változik a golyók ugrálásának, mozgásának megfelelően. Egy amolyan szimbiózis, ami a ternészet és magunk között játszodik.

Ebből leszürhetjük, hogy az élet kiszámíthatatlan. Nem lehetetlen, hanem annyira bonyolult matematilagi, logikai sor, amit előre kiszámítani, majdnem lehetetlen. De csak majdnem. Egy dologgal mégis tudunk számolni. Egy alfával, ami a valószinűsége, hogy előre tudunk számolni. Persze ismerni kell az alfát, a szöget. Az élet változatosságát ez az alfa hozza.

Minél érzékenyebb területre tesszük be a kezünket, annál kevésbe tudunk előre számolni. Ilyenkor szokták mondani "bátraké a szerencse." Bár ebben nem hiszek, maximum a Mr. Alfa beleszól a tervekbe. De mint mindennek van ellenszere. Mindenre van megoldás és a megoldásnak is van egy másik ellenszere, és ez így sorjában.

Akkor mit tegyünk? Gondolkozzunk előre és képesek legyünk lelkiekben elfogadni egy tényt (akármilyen nehéz is legyen) és annak megfelelően további számításokat végezni. Pontosabb lenni, hogy az Mr. Alfa minél nagyobb legyen. Persze ebbe ne fanatikusan, hanem biztosan kell gondolkozni.

Megjegyezném, hogy az alfa, amit itt matematkailag felhoztam sok helyen előfordul a kémiában. Az alfa értéke 0-nál nagyobb és 1-nél kissebb. 0 a lehetetlen, 1 a biztos. Ez a két szám nem lehet, mert nem vagyunk istenek, a többi szám...na ezt számold ki.:)

Diós-mákos

Két íz, amily között egy biztos kapcsolat van. A bejgli. A bejgliről meg a karácsony ünnepe asszociálódik. A megtömött plázákat, bevásárló-központokat sétálva elgondolkoztam azon, hogy ma, így a 3. évezred elején hova jutott a karácsony jelentése és értelme.

Miközben kerülgetem, a családokat, párokat, házasokat sietve, hogy el ne késsek a munkából a fülemet kihegyezem és hallom a karácsonyi zenét. De a plázákban van a karácsony? A munkámból tapasztalva valami olyasmit kell leszürnöm, hogy igen. Illetve nagyon nagy szerepet tölt be egy olyan ünnepen, amit ha jól tudom otthon, egy meghitt körülménynek kellene lennie a csúcspontnak. De a helyzet, hogy az már csak az utolsó felvonás.

A gyerek megkapta a játékot, amit szeretett volna (netán pénzt), talán a pároknak egy kicsit jobb, mert inkább motivumok a fontosak. Ez nekem is tetszik, egy kis szelet a partner szívéből, amit gondosan örizgetni fogunk.

A gyerekekre visszatérnék. Mit találok én megfelelő ajándéknak? Egy olyan dolgot, ami az ő érdekeít szolgálja. Legyen egy kreatív számítógépes program (nem játék, hanem pl.: zeneszerkesztő, videóvágó) vagy akár egy müanyag játékkészlet, amit oly sokan kedvelnek, mert az ifjú titán sok mindent építhet élőben. Lényegében a gyerek jövőjét szolgálja, játékosan.

Egy pályaudvar mellett a buszra várva, épp egy embert látok, aki egy fenyőgalyat visz hóna alatt. Nem fenyőfát? Nem mintha támogatnám a fakivágást, de odáig jutottunk, hogy elég egy ág rajta két szaloncukorral meg némi dekorációval?!

Pár napja kezembe került egy tanulmány a karácsonyról. Ez volt a csúcspont, amikor kiderült, hogy matematikailag hova jutottunk. A harmada vallási okból, a többi meg pénzből vagy csak úgy ünnepli, és ebből is csak kis hányada az eredeti családi együtlét miatt.

A karácsony egy szép ünnep, de valahogy a húsvét kicsit erősebbre sikeredik. Nem a locsolás miatt, hanem mert oly sok emberrel találkozok.

Ennek ellenére szeretem és minden kedves Olvasónak kívánok Kellemes Karácsonyt!:)

"A 7 főbűn egyike a féltékenység."

Volt régebben egy jégkrém reklám, mely a limitált szériás extrémebb izesítésű 7 jégkrémét a "7 főbűnhöz" párosította. Nem tudom elsorolni öket, de az egyik a féltékenység volt. Azért szeretnék írni róla, mert mindannyiunk életét körülveszi, akár egy kis futógondolatként, akár megörítő szinten, de most kifejtem az általam elképzelt, féltékenység elméletét.

A féltékenységnek két alapköve van. Első az önelégtelenség. Felállítunk magunkról egy valótlant, vagy többet, hogy "miért nem vagyok jó neki." a partnernek. Ez természetes és ha ez motívál minket a jobb felé az elérhetetlen tökéletesség felé, akkor nincs semmi baj, de inkább ha változtatni akarunk valamit magunkon, magunkért tegyük és ne másért (de ne is más ellen, direkt hogy sértö legyen számára).

A másik, ami leginkább a féltékenység mozgatórugója a partnerhez való bizalom hiánya. Például nem tudom, hogy mit csinált tegnap este,  mert nem velem volt. Vagy hasonló nem tudom mit csinálhatott... Ebből visszacsaphat az első alapkő és már meg is érkeztünk oda a következő logikai egyenlethez.

"mit csinált?" + "nem vagyok elég jó" = "akkor egy jobbal volt"

Ehhez az egyenlethez még egy dolog kell. Akarat, hogy egy ilyen feltételezést generáljunk a másik köré.

Ezt az enyenletet még lehet variálni, de a lényege ez. Persze bennem is felmerültek régebben hasonló gondolatok, de rájöttem arra, ha még ki is alakul, nem szabad semmilyen mértékben kimutatni. Egyszerűen azért, mert nincs annál rosszabb ha valaki bizalmatlanság jelét mutatja méghozzá alaptalanul és csak saját magunkat is jobban hergeljük.

Ne az legyen a következő lépés, hogy ne kérdezzük meg Kedvesünket, arról hogy "mit csinált ma?". Ennek a kérdésnek van egy nagyon pozitív vonzata, ami inkább az eredeti ok a használatáért. Érdeklödés ls gondoskodás kezdeményezése a másik iránt.

Van egy jó ismerösöm, akinek a másikból pont a féltékenység hiányzott. A buliban leültem vele egy asztalhoz és részletesen megbeszéltem a témát. A konzekvenciát összegezve, neki hiányzott a másikban az hogy kicsit irányítsa. Olyan nagy teret kapott, amit ő nem tudott kezelni. Röviden felhoztam neki két szélsőséget és megértette, hogy ő mit is akar. "Melyik lenne a jobb, az hogy mindig nyomozzon utánad és folyamatosan faggasson vagy az hogy úgy vagy meg mellette, hogy van mozgástered?"

Ezt a kérdést megfordítanám. "Melyik a jobb folyamatosan figyelni és remegö lábakkal találni valami szálkát vagy amikor újra találkozol Vele egy meghitten megölelni és mondani, hogy nyugodtan mehetsz ahova szeretnél?"

Zárásnak egy tényt, ami talán a szemembe szerződés, ha azt mondod, hogy kapcsolatba vagy vele, akkor elfogadod úgy ahogy van, feltétel nélkül.

Szereted a jégkrémet?:D

A Szív zenéje

Zenét szinte mindenki hallgat. Különböző stilusok, irányzatok által befojásolt rezgések, melyek egy bizonyos tartományban a fül ingerekké változtatja. E ingerek mindenkinél eltérők. Más a befogadók és az ingerek mellé az agy érzéseket teremt, ami hatással van önmagára és az egész szervezetre. Most az zene által gerjesztett érzéseket elemezném, lépést tennék egy olyan definicóhoz, amit nem lehet leírni. Elméleti síkra viszem azt, ami gyarkolatban megállapíthatatlan.

Mindenkinek vannak olyan zeneszámok, ami eljut a fülébe és megnyugvást talál benne. Nálam ez a zongora, de nem akármilyen. Pontosan nem tudom leírni, példát meg nem hozok, mert akkor listát irhatok... Persze más számokat is szeretek, de nem megnyugvást hoz, hanem emlékeket, érzelmeket valamiről, összpontosítást, vagy éppen energiát. Bár valamilyen szinten mind a négy ugyanaz.

Régen egy ismerősömmel elkezdtük végigondolni, hogy mi a zene, mélyebben mi a hang. Odáig eljutottunk, érzékeinkre legjobban tud hatni. Hozhat mindent, nyugalmat, ideggességet, fájdalmat, energiát, stb.

Egyre mélyebbre menve észrevesszük, hogy egy helyben járkálunk. Akkor be kell venni még egy fontos faktort. Az emlékeket. A zene alapja az emlék.

A zeneszerző egy érzésre támaszkodva megir egy hangulatot. A hangulat találkozik egy hallgatóval, akinek hasoló érzései vannak mint a szerzőnek. De mehetünk tovább. Van egy ember, akinek van egy zenei hangulatsora (zeneszám) és erre az emberre feltekintünk, példaként vesszük valamilyen részben (akár 100%-ban). Ez az ember egy emlék lesz, ami által a hozzákötött szám/műfaj ösztönöz valamire. Saját példa. De ez csak egy a sok közül, amiért érzelemket szerzünk. Van, ami egy buliba hallottam meg és átjött a mondani valója, a hangulata.

Nekem vannak olyan zenéim, amik valamiért megfogtak, pedig nem is annyira az énem része. De részem. Hova akarok kilyukadni? A zene az, ami a világunk legfurcsábbika és legérdekesebbike, mert a fejben képes egy olyan szín-kavalkádot létrehozni, mint a festő a vásznon. Vagy a festő is zenét hallgat? ...a saját zenéjét?...

Szeretem a zongorát.:P

"Okos enged, szamár szenved."

Ma ez a mondat jutott eszembe és azon gondolkodtam, hogy mit jelenthet...

Amit nem ért meg az ember elsőre, azt le kell modellezni egy olyan nyelvre, amit megért, ami által kapcsolatot tud teremteni a tudott és tudni kívánt dolog között. Nekem egy libikóka jutott eszembe, ami az érzelmek és a tettek egyensúlyát hivatott szemléltetni. Nehezen összeköthető, de minjárt érthetőbb lesz.

Amikor érzelmekről gondolkozunk és a szerint teszünk egy ilyen mérleg képzelek el, amit egyensúlyba kell tartani. Talán könnyebb ha Jing-Jang jelre hivatkozok. A kapcsolat a kör, mi két részből áll. Eredetileg jóból rosszból, de jelen értelmezésem szerint nőből és férfiból. Mindkettőnek kell valamit adnia a kapcsolathoz, de elnyomni se szabad a másik oldalt. Ebből felmerül a kérdés: "mi a tökéletes egyensúlyban tartás?" a válasz hosszú elmélkedés után szintén egyszerű. Én. A személyiségem.

Sajnos egy dolgot nem lehet és nem is szabad megtagadni, önmagunkat. Fölösleges mást követni azért kitünni, mert más is befutott ezzel. Illetve ezt gondoljuk. De nem ez a lényeg. Ma elfiloztam magamon és nem változott semmi. Legfeljebb be vallottam magamat magamnak valami újat. Megismertem magamat még jobban vagy elfogadtam egy olyan tényt, amit negatívnak gondolok... Lehet másnak nem az.

Visszatérve a libikókához. Egy érdekes játék. Sok mindent lehet hasonlítani hozzá. Amit ezzel akartam mondani. Vannak tettek, következmények, amik a libikóka egyik oldalát fel emeli és reakcióként a másikat le nyomja, de egy valamit nem tudunk előre, hogy a tettünkre a libikóka hogy reagál. Mert ha az egyik oldalán mi vagyunk és mi irányítjuk (illetve akarjuk), akkor nem biztos, hogy úgy lesz ahogy. Mi/Ki van a másik oldalon és mennyire enged nekünk, nem tudhatjuk. Mi a legjobb döntés? Nincs döntés. Csináld azt, amit a szíved diktál, de egy dolog fontos. Vállald a következményét. Mégha az nem is előre látható...

"Lehetetlen nem létezik."

Talán életem legfontosabb mondata, attól a pillanattól, hogy én meghallottam. Pontosabban "Nothing is impossible." ahogy az eredeti nyelven hallottam. Ez a mondat a Swordfish (Kardhal) című film egy párbeszédében volt, amikor a kiégettnek gondolt hacker kap egy lehetetlennek tünő megbizatást. Első reakció a szokásos "Áhh, ez lehetetlen.", de amikor egy lehetetlen összegű pénz szaga megcsapja az orrát. Minden megváltozik. Nekem a szag megérzése a filmnézés, pontosabban a mondat meghallása után következett be. A világ minden pontja elérhetővé vált.

A lehetetlen fogalma egy illuzió, amit saját védelmünkre hozunk létre, mert félünk attól, hogy nem tudjuk megcsinálni. Mert nagyon nehéznek látjuk. Van egy ellenszere a "lehetetlennek". Az Akarat.

Ennek a mottónak van egy ikertestvére: "Az Akarat az, amivel bármit elérhetsz." Gyakorlatilag egymás inverze, tükörképe. Lehetetlen nem létezik, mert az Akarat nem engedi. Hozzunk egy példát a saját életemből.

Utolsó éves általános iskolásként kinéztem magamnak egy számomra érdekes, és kihívásokkal teli pályát, ami tetszett. Vegyészet avagy kémia felső fokon. Az átlagom meg se közelítette a szükségest, de akartam valamit. Ezt. Valami megváltozott bennem, az Akaratom beindult és tudta, hogy most ki kell törni. A lehetetlennek tünő bejutás hirtelen kifényesedett és addig dolgoztam rajta, míg az osztályom második legjobb központiával (akkoriban én az osztály közép rétegébe tartoztam) bejutottam. A 30 fős osztályba 13.-ként. Olyanokat lekörözve, akikről nem is gondoltam volna, hogy legyőzhetem. Ez most büszkévé tesz és bebizonyítottam bennem kételkedő és lenéző emberknek, hogy igen, én megcsináltam. Mim volt Akaratom.

Hozhatnék még példát, de az Akarat olyan mint a forró vas. Ha sikerül beforrósítani és nem szabad hagyni, hogy kihűljön, amig kell. Az Akarat az ami a testet és a tudatot egy irányba mozdítja. Most kezdem újraérezni, hogy a vas melegszik. És ha bemelegszik... igen, akkor van esélyem arra, hogy elinduljak arra az ösvényre, amit kinéztem magamnak. E blog az első lépés, melyben összegzem gondolataimat elveimről és hozzáállásomról. Magamnak egy stabil pont, és Neked olvasónak egy tanulmány, miként lehet elindulni valamerre, amerre kinézted utadat.

Zárásnak egy mondat az Atlanisz - Egy elveszett birodalom című rajzfilmből: "Aki a talajra került, onnan már csak felfelé mehet."

"A könyvnek vége."

Hallottam ezt a mondatot mögöttem álló férfitől, aki barátnőjének mondta reakcióként a könyvreklámokat látva. Felmerült a kérdés bennem: "Tényleg?"

Utam további részében ezen gondolkoztam, hogy a könyv mit jelent ma. Vannak új könyvek, léteznek könyvesboltok, méghozzá egyre több. Akkor csak nincs vége a súlyos papírtégláknak. Én szeretek olvasni, de ez én vagyok. Gondolkozzunk mélyebben.

A könyvreklámok miért vannak? Mi van a könyvreklámokon? Konkrét sikerkönyvek vannak, olyan írók munkáival, akik vagy befutottak, vagy nagyon jó könyvnek kell lennie, aminek 100% a sikere. A könyvesboltokban, legalábbis amikor bemegyek nincs nagy tömeg, annak ellenére hogy mekkora tereket töltenek ki ezek a boltok. A konkrét reklámok egy bizonyos könyveket céloznak meg, de ha már bemész a boltba nézz körül.

A boltokon kivül még egy fontos dolgot kell megemliteni, a könyv életébe egyre jobban beleszól a technika. Egyre jobban terjed az elektromos könyv vagy ahogy populárisabb az e-book. Egyszerűbb, könnyebb és nem terheli meg a környezetet a sok papír miatt. Jobb hogy mindent egy helyen lehet tárolni, de a polcon a könyv jobbat mutat és egy nyomtatott papírlap olvasása valahogy még mindig utánozhatatlan ezekkel az elektronikai eszközökkel.

Én könyvet sűrűn nem veszek ez igaz, de valahogy még mindig úgy gondolom, hogy a könyv még mindig komoly jövőre tekinthet. Én szeretem levenni polcomról kapott/örökölt/vett könyvemet és nyugodtan, minden elekromos környezetet kizárva olvasni.

A luxus fogalma

Pár évvel ezelőtt jártam egy személyiségfejlesztő tanfolyamra, ami nem azért kellett mert olyan visszahúzodó voltam, hanem mert megbízonyosodjak arról, mégse vagyok annyira szabadgondolkodású (bár határozd meg hogy mi ez...)

A lényeg, amit mondani akarok, hogy volt egy kérdés és egy válasz hozzá, ami meglepett. Mi kell az élethez? Levegő és ennivaló, hogy a test is életben maradjon, a többi luxus. Micsoda? Igen, az alapvető tény ez és ha visszagondolunk az őskorra, az emberek a környezet (/természet) által nyújtott lakhelyet (barlangot) használták.

Igy bevezettem e bejegyzés témájához a luxushoz, füssőségeink második osztályába, amit már nem realizálunk, de magunk (vagy mások) által megszokottá tettünk.

"Jössz TV-t nézni? Most megy a sorozatom legújabb epizódja, nincs az a pénz, amiért kihagynám." Ezt a mondatot, nem itthon, de egy kicsit másépp (a lényeg ugyan az), rendszeresen hallom. A TV sorozatok életünk egyik függőségévé lépett elő és csak páran vannak, akik nem néznek TV-t, de mint mindenkinek, megvan a maga függősége.

Most levezetném a függőség kialakulását és létrejöttét.

1. A függőség mögött valakinek pénz jut. Legyen az, reklám bevétel, eladás, vagy épp egy fontos dolog, másik ideje.

2. A függő valamely igényét célozza meg, mindenkinek egy kicsit más, de ha már így szóba hoztam a TV-t lényege a tömör szociális élet illuzió csomagja (sorozat), vagy épp egy valóságshow, amiben megtekinthetjük mások életét egy bezárt házban. Valóságshow függőségére egy példa a The Turman Show, érdekes illuzió a valóságshow hatásairól.

3. Az illuzió alapja a valóság. Az illuzió a függőség egy fő fegyvere, alapköve.

Tömören, a vevő egy igényét célozza meg és illuzióval kielégíti, amiért a függőség gyártó pénzt kap, hogy saját függőségét kielégítse.

A TV-t hoztam idáig szóba, de mondhatnám az internetet, a szórakozóhelyeket (ide értve a kocsmát, pubot, éttermet, teázót, kávézót, stb.), lakásunkat, vagy már a parkokat, mert azok is mesterségesek, mert az életünk megszokott tere.

Pesszimistán mondhatjuk, akárhova nézünk mind a függőséget szolgáljuk, akármit teszünk, csak függőségbe visz. De nem. A csillagos égen nincsenek reklámok (még a Holdon sem), így abban nyugodtan lehet gyönyörködni, mindenféle függőség nélkül.:)

Záráskép elmondható, hogy minden függőséget okoz, de nem kell ezt rosszul venni. Ezek a dolgok, minket is szolgálnak, tartalmasabbá teszik életünket (ill. vannak olyan dolgok, amik ezt hozzák, de hogy mi az nézőpont kérdése). Úgyhogy függők figyelj, függőségre felkészülni, irány a luxus!

Porsche tudatalatti

Kitérnék továbbra is elmémre. Kezd egyre durvább dolgokba menni. Nem akartam ezt a postot, de ezt most le kell vezetnem. Úgy, mint egy régebbit.

Észrevettem, hogy alvás közben egyre gyakrabban álmodom. De nem szokványosat, "durvát". Hasonlítás képpen, olyan érzésem van mint az érettségi idején volt mateknál, amikor az agyam nem pihent alvás közben, egyenleteket oldott és integrált. Most is ez van, de miért?

Tény, hogy az utóbbi 2-3 hetet eléggé durván lehúztam, de attól az agyam miért müködik úgy mint valami kemény munkánál, alvás közben.

Beszélnék az álmiamról. Van eleje, közepe, vége, néha kettő. Pontosabban megálmodok egy alapszituációt, azzal játszok, csinálok neki egy csattanót, majd hogy a néző (ami szintén én vagyok) meglepődön, még egy csattanót. Olyan mintha egy éjjel a fejemben egy komoly filmet néznék, amit tudatlanul brutálisan izgalmassá álmodok.

Valószinűleg a fejem túl van terhelve, de mivel még így is birja, nem pihen, hanem éjjel kondiban tartja magát. Álmodni jó, de pihenni kellene. Talán holnap? Egy nap nem elég, az agyamnak több kell. Szerintem. De több nincs. Holnap, ha kap egy kis időt háttérben elkezd müködni (mondhatjuk hogy unalomból) és zseniális ötleteket kapok, de nem nyugszik meg.

Tudom vicces fogalmazás, hogy tudatalattim tudatot kapott, de az én agyam pörög, folyamatosan, passzívan. Föleg mostanában.

ad43Pd8Lc

Ime egy lehetőség arról, hogy mi vehet körül minket. Vagy egy populárisabb forma: 3471. Mindkettő ismerős, de honnan? Mai bejegyzésem témája a Kódok és jelszavak melyek körül vesznek (röviden kódok).

Mi a kódok célja? Az hogy más ne nyúljon hozzá olyan dolgokhoz, ami a miénk, tuladjonunk, információnk. Miért védekezünk a kóddal? Mert nem bizunk meg a másikban? Sajnos igen, de ezt szeretném részletezni.

Bejegyzés címe lehet akár egy weboldalhoz belépőkulcs, jelszó egy felhasználói fiókhoz, stb. A négy szám meg egy bankkártya PIN kódja lehet. Mindkettő a célt szolgálja, hogy ne férj hozzá az "enyémhez", mert félek tőled? Töled? Igen, mert képesek vagyunk a legnagyobb barátságból a legnagyobb ellenségekké válni, és ekkor (ha még jó sok indulat is van bennünk) egy pillanat alatt visszavonhatatlanul összetörhetünk valakit. Akár kiírjuk neki egy közösségi portálra "hogy saját nememet szeretem!" vagy a bankkártyáját elcsenve lenullázuk keményen megdolgozott, félretett pénzecskéjét miközben kárörömmel viseljük az abból vett márkás cipellőt. Külön megjegyezném a "visszavonhatatlan" szó súlyosságát. Mert mondhatjuk, hogy "nem direkt volt.", megtettük.

Amit most nem írtam egy groteszk (és szerencsére velem meg nem történt) eseménysorozat. Senkivel meg ne történjen (egyik oldal se), de sajnos képesek vagyunk így tekinteni a másikra. Nem is kicsit. Most mondod, hogy nem, de te megadtad a legközelebbi ismerösödnek a bankkártyád PIN kódját vagy az egyik belépő jelszavad egy általad sűrűn használt weboldalhoz? Szerintem nem és nem is fogod. Mert ott van benned egy bizalmatlanság gyerekkorunktól fogva.

Igen, gyerekkortól, pontosan attól kezdve amikor megismerjük azt a kifejezést, hogy "vicceltem" (persze mi vagyunk az alanya. A rosszabbik eset a "hazudtam", ami még súlyosabb nyomot hagyhat.
A "vicceltemre" visszatérve. A vicc nem rossz dolog, nevettni lehet rajta, de van egy vonzata, amit nem veszünk észre, nem realizálunk. Nőveli a bizalmatlanságot, minden esetben. Ha mi vagyunk az alanya, vagy csak a szemlélője, mert látjuk, hogy a felbújtó képes erre.

Kérdés: ne viccelődjünk? Ne ártsunk a másiknak? Ezt nem lehet kiküszöböni. Egyszer mert bennünk van a vadászösztön, hogy a másik fölé kerekedjünk, másrészt meg nem tudunk mindenre odafigyelni és mindennek van pozitív és negatív oldala. Kérdés, hogy mit nézel.

Utolsó kérdés a bejegyzéshez: Kellenek a kódok? Szerintem nem. Maximum megspórolsz a feltörönek 10 percet, hogy bejusson oda ahova akar, de akkor is jobb biztonságba érezni dolgainkat és kódoljunk le mindent a lehető legjobban. Beleértve magamat is, aki a lehető legfrappánsabb kódokat igyekszik összehozni dolgai védelmére.

Kicsit szedett vedett lett ez a bejegyzés, de a késöbbiekben ebből már tudok építkezni és tovább fejtegetni.

Kell. Miért? Mert!

Reggel ez a gondolatsor fogalmazodott meg bennem miközben barátnőmnél félkomásan a tejeskávémat szürcsölgettem. A metron ez továbbérlelődött és megszületett mai bejegyzésem alaptémája, a függőség(eink).

"Nekem négy függöségem van: nikotin, koffein, alkohol és nők." hangzott el egy évfolyamtársam szájából pár hónappal ezelőtt. Gyakorlatilag a négy legális drog, ami a férfiaknak (normális esetben) engedélyezett a Nagyház által. De a helyzet ennél egy kicsit (szerintem) drasztikusabb.

A függőség egy rövid szónál kezdődik. Kell. Egy kulcsszó, amely az ember legnagyobb motiváló ereje, hogy elérjen valamit. Legyen az hasznos vagy illuzió. Az idézett mondatra nekem egy koncert előtti kép ugrik be, amikor a rock zenész/művész a whiskey-s üveget issza, a másik kezében a cigi füstölög, hogy a fellépésre teljesen jó legyen a hangja, miközben azon gondolkozik, hogy a buli után, melyen koffeines itallal pörgesse fel magát a berendelt szöke, barna, vörös vagy fekete bombázó mellé. Nagyjából ez a rokker élet alapja (a drogokat most kihagynám, maradjunk a legalitásnál).

A nikotinról annyit részemről, hogy nem támogatom. Környezetem kényszerből szívja (vagy a cigi öket), és akit csak láttam vagy egy helyben tiporgott vagy ment le a "lejtőn"...

Alkohol. Ez egy elkerülhetetlenebb dolog. Ott van mindenütt. Ünnepekkor, egy kellemes összejövetelnél, bulinál egy szórakozóhelyen (vagy kocsmában) vagy akár egy spontán ötletnél is. Vannak akik nem isznak, és tartják magukat minden esetben, szerintem kirekeszti magát a társaságból, de akkor meg eljutunk oda, hogy inni kell? Talán igen, talán nem. Mindenesetre a tapasztalat az hogy az alkohol egy szeszélyes dolog, sok mindent kihozhat az emberből.

"Kérsz egy kávét? Igen, kicsit fel kell pörgessem magam." Sajnos ezt el kell ismernem, hogy hasonló gondolatsorban én is részt veszek. Mostanában pörgés van és egyszerűen nem menekülünk ki abból a helyzetből, hogy az ember normálisan egyen nyugodtan. Szerintem 30 perc szünet nem elég, hogy egy kellemes ebédet az ember elfogyasszon egy étkezdében. Ekkor mi marad? Pizza, sajtburger, péksüti. Figyelünk az egészségre? Nem éppen. Mi marad, hogy életben tartuk magunkat egy kemény munkanapnál? Kávé, energiaital, kóla, vagy koffeintabletta... Még eszembe jut egy jó tea, de van arra idő? Ezt se hiszem.

Utolsó férfi drog a kedvencem, amire talán büszke is vagyok, hogy függője vagyok. Negatívat nem írok, mert max elméletben lehet és ez a drog a legkülönlegesebb az összes közül. Önnáló tudattal rendelkezik, amely még jobban képes az ujjai köré csavarni. De erről még később több topikban.:)

Az első három drog valahogy életünk köré épült és ekkor még nem tértem ki (pedig szerettem volna, majd egy köv. bejegyzésben) a saját drogokról. Pl.: "filmek, mert moziba kell járni", stb. ezeket is bövebben kifejtem.:)

"Hallod?" "Nem hallom. Meghalni nincs időm!"

Ez a párbeszédrészlet ma hangzott el két munkatársam között, miközben az egyik osztályról a másikra rohantak az árúházban. Ez inspirálta e bejegyzésemet, ami nem más mint életünk rendezett(len)sége.

Mire van időm? Amire akarjuk. De nekem semmire sincs! Mert úgy akarod.

Épp ma reggel volt egy beszélgetésem egy emberrel arról, hogy mi a jó rendszer életünkhöz. Nehéz összeegyeztetni, de az emberek fejében kétféle rendszer szokott lefutni.

A totál káosz.

Igen, ez is egy rendszer, pontosabban az anti-rendszer, ami mindenféle elöre meggondolást eltaszít, aki mindig a mostnak él.

Teljes rendszer.

Másodperc pontosan le van mérve és a késöbbiekben alkalmazva van, hogy egy pisilés kézmosással és kéztörléssel együtt mennyi az idő. Reggel felkel 6:00.00-kor és ha 30 mp alatt nem kell ki az ágyból, akkor 7:45:32-re nem ér be a munkahelyére.

Na jó eltúloztam, de van ilyen. Az első a punk, a második a kocka. Életünknek van egy kötelező rendszere. Menj be dolgozni, 16 óra előtt menj be a dokihoz, vagy még munka előtt beugrom a ABC-be egy joghurtért meg két zsömlééret. De van egy szabadság, amit egy kicsit punkosan élünk. Ezt nevezném munka/suli utáni semmittevésnek, amit a TV/számítógép/játékkonzol/stb. előtt töltünk. Ezt az időt ki lehetne használni, valami olyanra ami szórakoztató és egyben hasznos is. Két nagy csoportra osztanám: a kreatívkodásra és a információ gyüjtésre. Mondhatnánk, hogy a TV jó információ gyüjtő, de ezt nem a kereskedelmi csatornákon szedjük össze. Mire gondolok, kezdjük az információ gyüjtéssel.

Lehet könyv, vagy dokumentum, mely valamilyen információt tartalmaz. Lehet egy lexikon, egy regény, egy tanulmány, vagy egy fórum/blog. Lehet környezetünkbe található dolgokról (pl.: a diófáról) érdekességeket gyüjteni, vagy olyanról amit még életünkbe nem láttunk (pl.: a tengeren élő bálnák vándorlása). A lényeg, hogy felkeltse a figyelmünket.
Régebben én egy informatikai cég újdonságait figyeltem, tanulmányoztam. Meg lett az eredménye. Ma már tudok olyan informtikai rendszerekről, kódolásokról, csatlakozókról beszélni, amiről az átlagos ember nem is tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Akár haszontalannak tünő információt gyüjtünk, akár direkt hasznosat, lehet, hogy a jövőben hasznos lesz, akár munkában.

A másik pedig, a kedvencem, a kreatívkodás. Ez alatt azt értem, hogy művészeti hajlamaink kiélése. Akár írásban, rajzolásban, agyagozásban, akár (ha lehetőségeink engedik) zeneszerzésben, videókészítésen (felvétel/vágás/egyéb), vagy fotókreálásban. Nem kell itt arra gondolni, hogy megírom és pénzt fogok vele keresni, majd gazdagon részeg híresség leszek, hanem arra hogy most a munkádat teszed bele és valakinek egy jó pillanatot tudsz szerezni vagy akár magadnak azzal, hogy fél év múlva visszanézed.

Ez egy része volt témámnak, amit még a késöbbiekben, más témákkal egybekötve tovább elemezgetem. Gondolok itt a személyes kapcsolatok időigényére, de még fog eszembe jutni sok minden.:)

Mi kell az élethez?

Egy arany mondat, aminek szerintem ugyan az a válasza, mint a "Mi kell a háborúhoz?"

Pénz, pénz, pénz.

Durva hasonlítás az élet és a háború között, de gyakorlatilag, mi kell a telefonszámlákhoz, a rezsicsekkekhez és ennivalóhoz? Nincs mese, az életünk, a munkánk nem más, mint háború az életben maradásért.

Na jó, ennyire durván ne értelmezzük, de attól függetlenül fontos dologról van szó. Arról amiben nincs barát, a pénzről. A pénz sok féle képpen jöhet, de a leghivatalosabb és a alapvetően, munkából.

Munka. egy öt betűs szó, amiről a legtöbb embernek a dolgozni szó asszociál. A dolgozni meg gyakorlatilag a kemény/nehéz/unalmas/monoton/szar kifejezésekkel párosítjuk. Szerintem az emberek többsége nem szereti a munkáját, és csak azért csinálja, hogy legyen pénze ennivalóra, fütésre és esetleg egy kis nasira, szórakozásra.

Nyáron dolgoztam egy helyen, ahol a Fönök megkérdezte egy munkatársam, hogy hogyan dolgozom. Pozitívan nyilatkozott rólam (tényleg volt eredménye a munkámnak), majd hozzátette, hogy "mindketten tudjuk, hogy ez egy szar meló." A tény az hogy nem volt egy fényes állás és nem volt benne sok kihivás, leszámítva azt, hogy ha elcsesztem volna valamit, akkor kb. 2 millió forintnyi kár lett volna.
De ettől függetlenül nekem tetszett. Az igaz, hogy 8 órán keresztül a szerves oldószerek és a zaccos lében kellett turkálni, meregetni, keverni, de mégis volt valami benne. Megláttam valami olyat, amiről tudom, hogy a polcról levehetem és a kasszánál kifizethetetem, de nem tudtam, hogy a polcra hogy került fel, miből indult.

Mondják "minden csoda 3 napig tart". Nem értek vele egyet, mert 1 hónapot dolgoztam ott és tény, hogy kemény volt, de egy olyan dologba láthattam bele, amire mindig is kiváncsi voltam (bár mire nem vagyok kíváncsi).

Mit akarok ebből leszűrni: nem kell dolgozni, hanem csinálni kell a munkát. Mi a különbség? A hozzáállásban. Most lehetne azt mondani, hogy "csak 1 hónapig csináltad és az nem válik megszokottá". Hát visszahívtak dolgozni ugyanoda a trutyiba és akkor már nem volt meg az újdonság varázsa, mégis jól telt az a plusz egy hét. Megjegyezném, hogy a társaság is jó fej volt.

Sokat gondolkodtam, hogy mit is csináljak életembe, miből keressem meg a kenyerem, de rájöttem, hogy sok mindent szeretek, amivel foglalkozni fogok, minden nap más lesz. Akár tanárként, akár mérnökként, akár valami egészen másként. Egy biztos. Nem fogok tudni megmaradni a fenekemen munka után és kibírni, hogy ne tegyek valami kreatívat, számomra érdekeset, akár egyedül otthon, vagy mással valahol.

Szummázva lehet akármilyen melód, mindig van benne valami érdekes csak meg kell látni a pozitívat benne és abból meríteni erőt, hogy úgy keress pénzt, hogy nem dolgoztál egy percet sem.

Csett és álom

Az utóbbi időben elkezdtem gondolkozni, hogy miért is alszom furán. Mit értek ez alatt, nem úgy mint régen. Olyan teljes rendszertelenség érzése alvás közben.

Miért is fontos ez?

Az alvás az egyik legfontosabb dolog, ami életünkbe történik. A nem alvást lehet kávéval kezelni, szedni sok-sok koffeint, de teljes megoldás nem hoz. A probléma időre eltűnik, de nem old meg semmit.

De visszatérve, én nekem más a problémám. Nem probléma, furcsaság. Amikor nyugodt helyzetbe kerülök este barátnőmmel, aki mellett tényleg meg tudok nyugodni, talán túlságosan is, mert csettintésre a képzeletem világába sülyedek.

Nem azért, mert férfias kötelességeimet teljesítve, "na most már mehetek aludni" (szó nincsen), hanem egyszerűen a szervezetem megnyugszik barátnőm mellett és abban a pillanatban a tudatalattim elveszi a tudatomtól a jogot, hogy akarok-e aludni vagy sem.

Nos, hosszasan felvázoltam e bejegyzésem témáját, alvás, ami ébrenlét negatívja.

Miért alszunk?

Hogy agyunk kipihenje magát és másnap (vagy még aznap) felfrissülve képesek legyünk gondolkozni, dolgozni, tanulni, teljesíteni. Elvileg az agy 10 napig birja alvás nélkül, utána megörül vagy agyhalál vagy valami hasonló lehet. Amerikában vallatási módszer a "nem aludhatsz" 180 órán kezesztül (az 7 és fél nap!!!). Olyan szinten megterheli az agyat, hogy egy kis alvásért az ember bármit megtenne, elmondana. Na ennyit a kinzásokról, bele se merek gondolni, hogy milyen lehet. Nekem 25 óra ébrenlét elég egy félig berúgott, nyügös, vagy balhés állapothoz.:)

Visszatérve a gondolataim lényegéhez. Képes vagyok túlságosan is elaludni, de a legfurcsább, hogy hihetetleneket álmodom (egy volt barátnőm szerint, akkor álmodik az ember, ha nem alszik mélyen...nem tudom igaz-e) és egyszer csak felébredek félig "elaludtam?" félig meg "reggel van már?" gondolatokkal.
Ma fél 5kor keltem, majd 10 perc után visszaaludtam normálosan kb. 1-2 órára.

Igy írásban kielemezném, a miérteket, talán tanulok valamit. Diagnózis első pontja, a körülmény:

 - Mostanában sokat dolgozom, rohangálok és alig pihenek. Jó pár dologra nem jut idő (pl.: szobám átrendezésére)
- Van egy barátnőm, aki mellett nyugalmat kapok (és ez nem kis dolog), sokat alszunk együtt

Második pont, az eset:

 - pillanatszerű elalvás
 - álmodom, tehát nem alszom ki magam rendesen, és az álmok is érdekesek. Olyan mintha álmomba is 200%-kal pörögne az agyam (hasonló volt emelt matek érettségi előtt, amikor álmomba oldottam meg másodfokú egyenleteket)
 - reggeli hirtelen kelés, ami nem nyugodt állapotban történik

Harmadik pont, elemzés:

 A legnehezebb pont. Egymásba ütköző dolgok vannak: nyugalom érzése - nyugtalan alvás, sietős kelés - miközben nem kell rohanni.

Amikor az ember nem tudja saját magát megérteni (lásd.: ki vagyok én?), a legegyszerűbb ha megfordítja a dolgot és úgy rugaszkodik neki a dolgoknak, mintha ismeretlen embert elemezni.
Első ránézésre azt mondanám, hogy van egy kis bizonyítási vágy, hogy nem alszom el, mert barátnőmet ez zavarja és én akarok változtatni ezen, nem csak Ő miatta, magam miatt. De ezt nem tudom teljesíteni, mert tanulok és dolgozom és nincs egy szabadnapom se.

Negyedik pont, megoldás:

Megszívtam és reménykedem, hogy a téli szünetben lesz egy kis pihenőm. De előre látom, hogy mindenhonnan hivni fognak, hogy "lenne itt egy kis munka".

Ez egy kicsit elvont téma lett, de ezt most ki kellett írnom.:D A következő téma szerintem a munka lesz:)

Első blogbejegyzés

Na, a regisztráció megvolt, most már irhatok.:)

Először blogom címét indokolnám meg. Voltak paradoxon, meg hasonló matematikai ötletek, de végül rájöttem, hogy ez a cím, amire biztosan nem lehet pontos leírást adni.

No de miért?

A válasz egyszerű, magunk miatt. Hogy írnád le saját magad? Én én vagyok. Na de ki az az én? Még saját magad se tudod, mert néha meglepődsz: pozitív esetben "Ezt én is meg tudom csinálni?" vagy a amikor olyan helyzetbe kerülsz, amit nem tudsz eldönteni érzelmileg, akkor "Nem értem magamat." gondolatban vagyunk.

Így hát miről beszélünk? Miért ez a blog?

Egyrészt magamnak, aki egy középpont körül probál egy spirált húzni körbe-körbe, de nem sose érem el a közepét. Mondhatjuk, hogy a középpontból a tér tágul (az események sorozata miatt).

Másodszor, meg Nektek, olvasóknak, akik kíváncsian olvastok blogokat más emberek gondolataihoz, titkon abban a reményben, hogy még tanultok is valamit, nem csak haszontalan információ.

Akkor eljutottunk írási stilusomhoz is. Szoktam írni történeteket, talán nevezhetjük öket fordulatos eseményeknek, persze a saját szorakoztatásomra. Lehet hogy néha pár dolgot ki is teszek.
Visszatérve, írási stilus. Én úgy szeretek írni, hogy mindig legyen benne egy kis gondolkodni való. Amivel nem csak saját magamat vonom paradoxonba. Olyan mint egy egyszerű matematikai egyenlet, aminek a végén rájössz, hogy az eredmény amit kaptál az nem más, mint az eredeti egyenlet átformálva. A kérdés a gondolatsor, amin keresztül eljutottunk máshova. Szerintem ebből lehet tanulni.

Apropó, tanulás vagy tanítás. Elkezdtem játszani a gondolattal, hogy tanár legyek. Miért-miért? Hogy szekáljam az ifjú titánokat matematikával?! Hehe. Nem.

Fizika tanáromnak volt egy jó gondolata a tanításra: "Ha már egy tanuló figyelt az órán, hogy mit tanítottál, megérte órát tartani."

Tudom, hogy nehéz tanárnak lenni, fegyelmezni, stb., de akkor is megvan a gyönyörűsége. Ha egy ember visszakérdez, hogy: "Tanár úr! Értem az egyenlet levezetését, de megtudná mondani, hogy ott hogyan egyszerűsitettünk?" Nem tűnik komoly kérdésnek, de ez a pár szó tartalmaz egy gondolatot, egy akarást, talán egy elismerést is: kíváncsi vagyok mit tanít.

Ehhez az érzéshez már volt pár alkalmam tapasztalni. Amikor osztálytársamnak meséltem az integrálásról, úgy hogy integrálni kb. fél éve integráltam...:P de megértett és örömmel fogadta az információt amit elég kevesen fognak fel. Ráadásul az én memóriám is frissült.

Összegezve ki ír? Én, aki játszadozik egy tanári gondolattal, mellette szeret írni, mert még a kreatívításom egy részét is kiélhetem.

Elmondtam, hogy ki vagyok? Szerintem közel sem.:D