Mára lehetséges-e?

Tegnap kaptam egy cikkről egy linket, aminek a címe: „Káros a házasság előtti szex”. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen támadni vagy védeni, bele kell süllyedni a jelenlegi szituációkba, trendekbe és gondolkodásmódokba.
Régen, amikor nagyszüleink tinik voltak, mások voltak a szokások. Vehetjük ezt akkori trendnek. Megvolt az öltözési stílus, az egymással való kommunikációnak menete és rendje, ami legfőbb a kapcsolatlétesítési rituálé sokkal lassabb és kifinomultabb volt. A legtöbb kapcsolat már gyermekkorban kialakult, vagy szüleik, vagy általános iskolai osztálytársakként, onnan a hosszú évek során a két ember megismerte egymást, és amikor már egymáshoz csak hozzáértek nem volt közömbös, volt egy reakció, amit csak látásból, de ismert. Onnan hogy ki lett mondva, hogy randevúznak, hosszú út volt az első csókig, mondhatni egy külön harc. Itt ha működött tovább az együttlét, normálisan tudtak beszélgetni és képesek voltak a legapróbb dolgoktól a nagy negatívumokig elfogadni egymást jöhetett a házasság. Ott a pap előtt megesküdtek és a nászéjszakán volt a beteljesedés.
Ma más a helyzet. Felgyorsult életünk és morbid trendek teljesen módosították ezt a vonalat. Régen egy házasság felnőttkor elérésének környékén volt az első együttlét, ma már nem egy tini lány vagy tini fiú mondhatja el 13-14 éves korára, hogy nem egy partnerrel létesített szexuális kapcsolatot.
Magamat „később érőnek” sorolhatom, mivel 16 éves koromig nem éppen volt tapasztalatom e téren ellentétben osztálytársaimmal, akik már az általános iskola utolsó 2 évében vagy középiskola első évében már mélyen elmerültek és tapasztaltak voltak a témában. Amit mindig is furának éreztem, hogy ebből verseny lett, amellett ciki volt, ha valaki nem rendelkezett e téren gyakorlattal. Magamat is sajnos a hazugsággal tudtam kimenteni, hogy ne lógjak ki a soraikból. Ebből leszűrhető, hogy divat lett a szexből a fiatalkorúaknál, ami a véleményem szerint torzult képet ad a témáról, ráadásul egy rossz esemény örök nyomot hagyhat az illetőben, ami későbbiekben kapcsolatait tönkreteheti, de legalább gondolatokban visszacsap, ami szorongást okozhat.
A másik terület, ami szintén ellene szól a cikknek, hogy egyre nagyobb bizalomhiány hatására szeretnénk megtudni, hogy mivel állunk szemben. Manapság egyre nagyobb duma, hogy „én vagyok az ágyak ásza és eldobod az agyad”, ami ebből egy labilitást okoz: igazat mond vagy hazudik. Durván összehasonlítva a témát, olyan, mint egy bevásárlóközpontban az új termék megvétele. Elolvassa az ember a szöveget, de mégse tud teljesen hinni, hanem jó volna megkóstolni, hogy a „finom vagyok” felirat tényleg igaz és finom lesz valójában. Ez a téma nem csak a férfiak irányából kérdés, hanem a nők részéről is, mert a megnövekedett információtömeg hatására (gondolok itt az újságok, tv-k sztorijaira, hogy milyen problémákkal rendelkeznek egyes házasságok) kíváncsiak vagyunk, hogy nem ugrunk bele egy rossz kapcsolatba.
A cikkhez tartva jó dolognak tartom, ha képes két ember megtartani egymást a nagy napra teljesen tisztán, de manapság valamilyen okból ez meghiúsul. Én már azt is csodának tartom, ha két ember szexuális életet létesít házasság előtt, de együtt maradnak és életük végéig egymást szeretik.

LOL, WTF, OMG, FB

Most így egyetemista fejjel talán elmondhatom, hogy egyidőben fejlődtem a technikával és a mai tömeges számítógépközpontosítással. Sokszor neki akartam ülni, hogy leírjam a véleményem a fejlődésről, merre tart a mai generáció, milyen hatások hatnak, amiket nem tudnak figyelmen kivül hagyni. Mi a fő oka, a divat.
Még a korom nem is volt kétszámjegyű, de már a számítógép jelen volt a családban, persze nem a játékok miatt, hanem munkaeszköz volt, de egyértelműen a merevlemezről, aminek a kapacítása több mint fele volt a mai 1 gigabájtos pendrive-nak, nem hiányozhatott a játék. Egyetlen játék volt rajta, egy demó verziós motoros játék, aminek egy pályája volt és a motoros emberkének pár kockából állt a feje. Nem játszattam többet vele mint 1 óra per nap, kivéve egyszer szilveszter napján és akkor sikerült megcsinálnom első helyezettre a pályát először. talán jobb is volt. Nem volt valósághű kinézete, nem volt realítása, csak kihívása, hogy meglegyen az első hely.
Ahogy elnézem a mai játékokat egyben csodára késztet és szomorúságra is. Számomra hihetetlen, hogy hogyan lehet ennyire valósághű, szinte már megtévesztő autószimulátoros, repülős, taktikai vagy éppen földönkivüli-ellenes játékokat készíteni. Mennyi szintaktikai fejlődés és milyen hosszú út vezetett el a mai szuperszámítógépekhez. Másrészt amivel próblémám van, hogy ezzel emberek, többségében változó személyiségű gyerekek, akiknek nem éppen pozítiv hatást gyakorol a mérhetetlen mennyiségű játék. Igaz, mint látszik, sosem voltam játékfüggő. A kreatív alkotás a technikán sokkal jobban érdekel. Összegezve hatással van a jövő generációira.
Ami viszont engem is jobban érint az a virtuális szocializálódás. Egyértelmű, hogy a ma legpopulárisabb közösségi hálozatról beszélek, a Facebook-ról. Tévedés ne essék, a Facebook nem rossz és nem csak kizárólag árt, vannak előnyei is. Először amire igazán készült, az a kapcsolatok, hogy az internetes hálózat segítségével közelebb kerüljünk egymáshoz, olyan emberekkel vegyük fel a kapcsolatot, akikkel akár soha többet nem beszéltünk volna. Mark Zuckerberg ezt zseniálisan vitte véghez, úgy hogy megtartotta ez eredeti vonalat. A változás és a számomra nem tetsző része akkor következett be, amikor megjelentek a kis játékprogramok a webes fiókon belül, hogy a kis tehénkéket, meg malacokat hízlaljuk, meg hogy az akváriumba a halakat tartsuk és etessük, nehogy elpusztuljanak. Itt már elgondolkoztam, hogy én jobban szerettem a saját valódi akváriumomat karbantartani, rendezni és összeválógatni a tökéletes körülményeket a halakhoz. A változás tovább folytatodott, megjelentek a viccoldalak, amiket meg lehetett osztani a hírfolyamon, bár meg kell vallanom, néha fáradt perceimben én is jókat tudok nevetni rajtuk, de nem órákat. Kikapcsolódni jó, bár a filmek, sorozatok erre a célra sokkal jobbak, mert azoknak még van valóságalapjuk, többségének...
A Facebook-osodás negatív irányba lépett át, ami nem is a fejlesztő cég hibája (bár ők engedték meg a lehetőséget rá a felhasználóknak, igaz ne felejtsük el, hogy a felhasználókért vannak), hanem a felhasználók, akik kontrol nélkül görgetik a hosszú oldalakat, amik nem alszanak el a billentyűzeten. Ebből felmerül egy gondolat, a fiatal diákok, gyerekek, honnan tudják, hogy hol a határ? A szülők nem ismerik a felületet, vagy ha igen, akkor ők se ismerik igazán (persze tisztelet a kivételnek). Napról napra teszik közzé a hírfolyamomon, hogy kivel mi történt. Többsége negatív élmények voltak, amik érthetőek ideges állapotban, de azt veszem észre, hogy az utóbbi időben már mindent közzé tesznek a felhasználók, ami már kicsit sem esztétikus. Csak egy gusztustalan viccig élve, várom, hogy ki mikor teszi közzé hogy hányásig itta magát alkohollal.
Az informatikai fejlődés nem áll meg, pár év múlva jön a virtuális valóság és lassan beüllhetünk a kanapéba, fejünkre tehetjük a bukósisakot és elmerülhetünk egy olyan világban, ahol már nincsenek betegségek, vagy rossz élmények. Valahogy nem látom ezt pozítiv iránynak, de remélem, hogy lassan más irányt vesz a dolog. A számítógép egy eszköz valamilyen cél felé, a kérdés hogy mi a cél.

Valami hihetetlen, hogy megváltozott az utazási stílus az utóbbi években. Amikor tömegközlekedési járműn utazok szeretem figyelni, hogy közben mit csinálnak az emberek, ebből is le lehet szürni pár dolgot. Pár évvel ezelőtt, amikor még nem volt elterjedve semmilyen technikai eszköz, gondolok itt az ezredforduló utáni pár évre. Vagy az ablakon kifelé néztek az emberek, vagy könyvet olvastak. Netán valaki mobilján telefonált, de nem lehetett azt mondani, hogy ez gyakori volt. Maga a "maroktelefon" megszokása is külön evolució volt. Az ember akárhol elérhető volt, de fura volt olyan helyen, akár nem is komoly témákról beszélgetni mások előtt, amit korábban az otthoni forgótárcsázós telefonon kényelmesen a fotelben egy tea vagy kávé szürcsölgetése közben tette. Ekkor a beszélgetések, nem is voltak hosszúak, csak pár percek, mert anyagiakban se volt annyira megengedhető.

Jött a következő korszak, amikor megjelentek az olcsó és megfizethető zenelejátszók, mp3-lejátszók. Egyre több embernek lett a fülében dugó, hogy elszeparálja magát a rozoga buszok, nyikorgó villamosok és a hangos metrók zajai elöl, hogy kikapcsolodjon a pár 10 percig céljához utazás közben. Ekkor egyre többen birtokoltak már dizájnosabb kézitelefont, ami elfért a zsebben, akár divatossá téve tulajdonosát. Néha jókat röhögtem, amikor megszólalt a csengöhang egy utasnak és közben észre se vette a fül- vagy fejhallgató miatt, hanem csak picit bologatott a hallgatott zenének ritmusára.

Ami viszont nagyon meglepett, hogy mostra már szinte senkinek sincs CD, kazetta vagy külön mp3 lejátszója. A digitalizáció mobiltelefonpiac fejlődését erősítette, mert először csak zenelejátszó lett beépítve a telefonba és megkapták a 3,5mm-es szabványú jack csatlakozót, amihez minden fül és fejhallgatót, ami régebbi lejátszónkhoz jó volt a telefonhoz tudtuk csatlakoztatni. Ekkor már nem voltak nem hallott telefonhívások, mert a technika szólt, hogy fontos telefonhívásod van és picit tedd félre a zenét. De itt nem állt meg a fejlődés. Lett kamera is a készülék hátulján, ami elég rossz minőségű, de értelmezhető képeket készített. Folytatodott a revolució és képes lett videó készítésére a gyorsabb hardver hatására, ami a videótelefonálásra is képessé tette később (sms-sel ellentétben ez nem lett populáris, valószinűleg, mert más hallaná a beszélgetést).

A legdurvább változást az okostelefonok piacra betörése hozta, ami gyakorlatilag porig rombolta a tégla alakú telefonokat, az egyszerű készülékeket. Most gyakorlatilag minden telefonban van mp3 lejátszási és kép-, és videófelvételi képesség akár okos, vagy buta telefon. De az okostelefonok érintőképernyőkkel interaktívak és szórakozásra is használhatóak lettek. Olvashat, netezhet, játszhatsz, mindezt zenehallgatás közben is.

Mi lett ennek a fejlődésnek az eredménye? Mindenki a telefont bújja a közlekedési eszközökön és már lassan nem is néz felfelé senki, pedig ha kinézel az ablakon láthatsz szép tájakat, érdekes autókat, folyót, épületeket. Akkor hol is történt fejlődés?